A Szent Női értékek nélkülözhetetlensége
A Nő ott van mindenkiben. Soha nem lehetett megtagadni a nőt végérvényesen, hiába próbálkoztak ezzel hamis vallások, hiába akarták a világot férfi központúvá reformálni, ez nem történhetett meg.
Mert az Anya éltető szeretete nélkül esélyünk se lett volna felcseperedni, és gyógyító ölelése nélkül lelkünk hamar kiszáradt volna.
A Nő Szerelme nélkül csak bolyongtunk volna a világban, ahogy sok korban ez meg is történt, amikor a Szívet félre dobtuk, és harcoltunk hamis ideálokért, melyet önjelölt vezérek tűztek ki szent célként, és ezeket a harci erényeket éltettük mindenek felett, és nem maradt már szívünkben hely a szeretetre.
Elnyomtuk a Nőket, megtagadtuk hamis hitrendszerek által vezérelve, és ez oda vezetett, hogy minden ember nemtől függetlenül elveszítette belső egyensúlyát, hiszen a Bennünk lévő nő is megtagadásra került, szinte kiátkoztuk életünkből a Szerelmet, a gyöngédséget, és a lágyságot, és ezek helyett szüntelenül a teremtésnek hódoltunk, a javak halmozása és a hatalom megszerzése voltak a fő céljaink.
De csak gondoljunk bele abba, hogy nem lehet megtagadni azt, ami már eleve bennünk van születésünktől fogva, a Nőt és a Férfit, bár lehet vele próbálkozni, de csak a saját Természetedtől fordulsz el ilyenkor, és a saját Ősi kódjaidat tagadod meg ezzel, amivel a Teremtő megáldott, és amelyekből megalkotott. Inkább barátkozz meg a Léteddel, és fogadd el úgy a Belső nőt, mint a külső Nőt.
De az elsődleges cél a MAGadban hordozott Nő meggyógyítása és felélesztése, és egyensúlyba hozása a Férfi énrészeddel. Ehhez nem kellenek külső eszközök, hiszen pont ezért Belső Nő, mert Benned van, hanem csak annyi kell, hogy foglalkozz vele őszintén és minél mélyebben, és tárd fel az Érzések végtelen erejét és tápláló esszenciáját. Közben a másik énrészedet se hanyagold el, mert hiába születik újjá benned a Nő, ha a férfit nem találja sehol, és nem tud Eggyé olvadni a másik felével, mert nem értik egymást, és nem Érnek fel egymáshoz.
A harmónia a lényeg, és ehhez a Női oldalunk feltétlenül szükséges, mert sokszorosan sérült az elmúlt korszakokban, amelyet gyógyítanunk kell. Ápold őszintén magadban azokat az Ősi értékeket, amelyeket az Istennőink hoztak el ide a Földre, hogy megmutathassák, csak Együtt lehetünk Teljesek, csak a Szerelem kohéziós ereje által élhetjük át azt, Akik Vagyunk, mert a Földi ember valahol kiegészülésre teremtődött, és ezért vágyódik mindig örök izzással a másik fele után, hogy így megtalálja ÖnMAGát, és egymás kiegészítő szárnyaiként Haza repülhessenek a Teremtőhöz, vissza a Forrásba.
Gabryel