Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nőhöz a Lelkén keresztül vezet az út

Minden nő mást hoz elő a férfiból, hol a lelked elakadásait tükrözi, hol pedig a hitrendszereidben mutat rá a gyenge pontjaidra, mert szerencsére kiegészítjük egymást, és küldetésünk hozzá segíteni egymást a Teljessé váláshoz.
Nem találhatsz minden nőben társra és szerelmesedre, viszont lelked egy darabját megtalálhatod őbennük, ha nem zárkózol el előlük, és kitárod belső gazdagságod minden kincsét, hiszen a nők valóban erre vágynak, hogy egy őszinte gesztus vagy lélekbe néző pillantás vissza adja nekik azt az érzést, hogy igenis van értelme és érdemes nőnek lenni, és ápolni nem csak a külső szépségüket, hanem a Lelkükben rejlő ősi női minőségeket és misztériumokat.
Ehelyett a férfi gyakorta működteti még azon mintákat, amikor félrebeszél, és letagad minden érzést és őszinte gesztust, amit a másik felé indított el, és erre a nő összezavarodik, és talán már magában sem bízik úgy. Mert a nőnknek nem hímsovinisztákra van szüksége, akik bár próbálnak megfelelni a manipulált reklámokban és filmekben látott macsó ideálnak, de képtelenek az érzéseikről beszélni őszintén és nyíltan, vagy akár finoman érzékelni egy kicsit is a nő társaik hangulatait és érzelmi állapotát.
Kezdd azzal férfiként, hogy félre állítod az egódat legalább egy kicsit, legalább amikor egy nő áll veled szemben, mert ő nem az álarcaidra kíváncsi, hanem az őszinte érdeklődésedre, és arra hogy megtudod-e ragadni a Pillanatot, amikor még nincs se maszk, sem egó-burok rajtad, tehát a múlt és a jövő terhei és sóvárgásai nélkül tudnak érintkezni a lelkeitek. Mert ha nem sikerül megragadni a Tiszta pillanatot, és aktiválódnak a régi kapcsolati mintáid, akkor talán jobb ha most tovább sétálsz és próbálkozol máskor, mert nem valószínű hogy ismételni szeretnéd a múltat és annak visszatérő sebesüléseit, és a másik fél se hiszem hogy szívesen asszisztálna ehhez.
Segíteni jöttünk egymásnak, és nem fölé vagy alárendelni a másikat, mert nem mehetünk vissza a középkorba, annak már vége. Minden fájdalom a múlt fájdalma, és nem kell hogy ez megismételje önmagát, mert Itt és Most bármit megtehetsz, és bárki lehetsz. És ha képes vagy a Tiszta Jelenben kapcsolódni, akkor csodák történhetnek, ahogy a bilincsek leoldódnak szíveitekről, és a Szerelem, amely csak a Jelenpillanat Tisztaságában életképes, egy egészen Új jövőt ír számotokra.

Gabryel

par-cerca-del-mar--luna--silueta-de-una-pareja-151897.jpg