A Múzsa
A Szerelem egy lehetőség arra, hogy megélhesd az elmondhatatlant, hogy átélhesd a végső Egyesülést az Univerzummal, hiszen emberi testünk hüvelyében is kaptunk erre lehetőséget, ahogy két Szív egymás iránt érzett szeretete és szerelme végül összeköti őket Istenben.
A Szerelemhez kell egy Múzsa, aki inspirál, akitől beindul ez az egész folyamat, mint amikor a költő alkotni kezd a szívében feltörő érzések hatására, amit az ő múzsája indított el benne, és ettől újra élővé válik az élete, újra érzi a Teremtő közelségét, hiszen ez az egész erről szól, az Istenélmény felidézéséről és bizonyosságáról minden pillanatban.
Találd meg a Szerelmed Múzsáját, mert hiába teremted meg az együttélés feltételeit anyagi síkon, vagy határozod meg a közös életetek szabályait a racionális elméd által, ha közben a Szerelem Isteni szikrája nem gyújtotta meg a tüzet Lelked oltáránál, amit a másik iránt érzett szerelmed tart életben, és amelytől úgy érzed semmi sem lehetetlen, és hirtelen kigyógyulsz minden elmebajból, hirtelen olyan elevennek érzed magad, mintha Isten rázott fel egy mélyálomból. Ilyenkor tudhatod, hogy megtaláltad a múzsádat, és építkezhettek tovább.
Ha elindult az a bizonyos szikra, akkor már minden tettedet és mozdulatodat ez a másik iránt érzett feltétel nélküli szereteted és a szerelem Egybeolvasztó minősége hatja át, és ahogy telik az idő, úgy mélyül tovább ez a szeretet és szenvedély, mert már egyre kevesebb fal választ el titeket egymástól, hiszen itt már a keresés véget ért, már csak ketten vagytok, akik lépkednek fölfelé a Szerelem arany lépcsőjén, és emelik tovább egymást a valódi Istenélményig, hiszen a Szerelem erről szól.
Múzsa nélkül nincs élet, hiszen minden tettünk valamilyen inspiráció által keletkezik, legyen akár ez a munkád inspirációja, a sikereid inspirációja, vagy éppen a Szerelem inspirációja.
De persze a költőkkel ellentétben, itt az átélés valódiságára is szükség van, vagyis az érintés puhaságára, mert a Múzsád nem maradhat a plátói szerelmed tárgya. Hiszen a Teremtő azért adott testet és érzékeket nekünk, hogy éljünk velük, és általuk is átélhessük a Szerelem szinte tapintható érzését és eksztázisát. Aztán itt vannak a beszélgetéseink, amelyeknek kevés csak az álomsík, hanem két élő és szenvedélyesen szerető ember vibráló beszélgetése kell, ezzel is újabb érzéseket és energiákat feltüzelve egymásban.
Gabryel