A kapcsolat szabályait te állítod fel, és te is tudod átalakítani
Nem a körülmények tesznek olyanná, mint amilyen a jelenlegi állapotod, hanem a szituációkra adott reakcióid és döntéseid. Mert hogy bármi lehetséges aki cselekszik, hiszen a körülményeket és a világ adta lehetőségeket úgymond bevonzzuk a sors rendelés folytán, egyszerűen amit a lelkünk eltervezett, legyen az egy karmikus kör, aminek van egy eleje, és szerencsére egy vége is, de rajtad múlik mikor lesz ennek megoldott befejezése.
Például itt a szerelem, amelyben sokszor féltjük a szabadságunkat és függetlenségünket, de ezzel együtt mégis mély kapcsolódásra és elköteleződésre vágyunk, és mivel nem vagyunk képesek áldozatra, sem a másikért, sem a szerelemért, ezért hamar zátonyra futnak a kísérleteink. Pedig az a tanítása ennek a fajta karmának is, hogy bármilyen szoros kötelék is fűz valakihez, és eleinte bármennyire is fojtogató lehet valakivel együtt élni, Mégis Szabad tudsz maradni, hiszen mindig is az voltál, csak éppen a lelked próbára akarta tenni ezt a képességedet a szabadság elérésére.
Hiszen ha a belső makulátlan önvalód és fényed valódi és kimunkált, akkor az minden egyes kapcsolatban érvényesíteni tudja önmagát, ha pedig ezek a látszólag rajtad kívül álló események elfojtásra késztetnek, akkor ott bizony nem tettél meg mindent, és nem alakítottad úgy a kapcsolatodat a döntéseiddel, hogy az szabadságot is adjon mindkettőtöknek, és ne csak megfelelés és álarcos bál legyen belőle. Az hogy meg akarsz felelni önromboló módon a másiknak az egy dolog, az csak is a te döntésed, hiszen a sors nem azért kényszerít ilyen szituációkba, hogy a másoknak mindenáron való megfelelést kimunkáld, és végül azt se tudd ki vagy, és hogy mit is akarsz a saját életeddel, hanem hogy ezeket a blokkokat és régi minták átalakítsd, és sok esetben végleg töröld a hitrendszereid közül.
Ez mind lehetséges, sőt kötelességünk is a lelkünk fejlődése során.
Minden egyes szituáció egy kiváló alkalom hogy bizonyítsd képességeid és önvalód hitelességét, hogy azok valóban működnek, de még kibontásra várnak, és hogy ezek a döntések és rejtett tehetségek fogják végül alakítani a szituációkat is, és nem a körülmények minket.
A legszebb amikor a szerelem vágya és puszta jelenléte hatalmasabb, mint hogy visszafogd magad a megfeleléssel, és miközben fokozatosan szabadítod fel magad a minták és terhek alól, eközben fog megcsillanni lelked fénye is, és a szabadság reménye. És ez a szabadság kell a további ismerkedéshez és a kapcsolat elmélyüléséhez, amikor mindketten azok vagyunk, Akik Vagyunk, és meg is merjük élni ezt a másik mellett, sőt ekkor fog csak igazán értelmet nyerni, amikor teljességed kiegészíti a másikat, hiszen csak így lehet Adni bármi értékeset is.
Gabryel