Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Fény harcosának útja

A fény útján járó harcos a szívével győz mindig, mert tudja hogy az igazi háború mindig ott Belül zajlik, és ahogy a saját belső démonjait legyőzi, úgy győzedelmeskedik a külvilágban tomboló sötétség felett is.
Uralja és irányítja gondolatait, akkor is ha azok más létezőktől származnak, vagy akár a saját egójából és múltjából törnek elő, és ezeket képes elengedni bármikor, mert tudja hogy Ő nem a gondolatai, és csak szemtanúként figyeli őket ahogy tovább haladnak, és nem azonosul velük. Önvalójával azonosul mindössze, és az Isteni énjével. Egyetlen gondolat sem válik valóra, amíg nem azonosulunk vele, így bármikor megválogathatjuk melyiket szeretnénk életünkben viszontlátni.
Kontrollálja az érzelmeit is, amelyeket nem elnyom, hanem a legmélyebb szinten megél, és mivel a tapasztalás beindítja a tisztulás folyamatát, szépen láthatóvá válik, mely érzelmek képviselnek fényt, és melyek sötétséget és alacsony rezgésű minőségeket. Szenzoraival pontosan érzékeli a manipuláció és a fekete mágia minden feléje irányuló mozgását, és miután szívével és akaratával felizzítja fénykardját, elvág és eliminál minden ilyen fekete köteléket és kísértést.
Minden álarc mögé belát, mert a fény harcosának ez is a kötelessége, hogy fényével megvilágítsa azokat, akik az élet pusztításával foglalkoznak bármilyen formában, illetve akik az antifény szerepét választották sorsuknak. Rendelkeznie kell tisztánlátással, és a kíméletlen döntéshozatalra szituációtól függően, hiszen csak az tudja képviselni a fény harcosának címerét a szívén, aki képes elbírni az ítélethozás és végrehajtás nehéz feladatát, hiszen a sötétség sem kímél senkit és semmit, és csak a saját eszközével, és fényed erejével tudod őt legyőzni.
Az árnyékok mindig a gyenge pontjaidat keresik, ahol a legnagyobb félelmeid és blokkjaid vannak, és ott próbálnak gombokat nyomogatni és legyőzni, hiszen azon minőségekben ahol Teljes vagy, ott nem tudnak labdába rúgni. Ezért légy hálás nekik, mert szembesítenek a saját gyenge pontjaiddal, és végre túlnőhetsz önmagadon, és akkor többé nem lesznek hatással rád.
Ebből az is kiderül, hogy minden harc Önlegyőzést jelent, ahogy a saját korlátainkat ledöntjük, és így fognak a külső korlátok is azonnal hamuvá égni. Mert a sötétség nem tudja elpusztítani Fényt, hiszen ő is belőle származik, a polaritás játékát ezzel létrehozva. Az anyag nem képes felülírni a Lélek és a szellem örökkévalóságát, hiszen lélek nélkül csak élettelen tárgyak lennénk, és csak Mi emberek, mint Isteni tudatszikrák adhatunk életet mindennek ezen a bolygón. Az igazi harcosnak csak a saját fényéért kell megküzdenie, hiszen a kihívások jönni fognak a rezonancia elvén, és így tud Fény lenni mások életében is.

Gabryel

a1dc10ba58ce7f1f7bb53e9658bac2ad--warrior-angel-angel-art.jpg