2021 Április 12. - Amikor minden út befelé vezet
Az égitestek összegyűltek a Halak és Bálna Csillagképekben, többek között a Nap, a Hold, a Merkúr és a Chiron is stb., hogy még mélyebbre vigyenek minket az önelemzésben és a karmáink feltárásban.
Ez az igazi karantén a javából, mert a Bálna magába zár mindenkit menthetetlenül, és arra kényszerít, hogy szépítés mentesen szembesülj minden feldolgozatlan lelki és szellemi tartalommal, amelyek már régóta nyomják a lelkedet és szívedet. Ehhez a külső zajokat és a kifelé fordulást kicsit vissza kell venni, vagy legalábbis amikor van időd; hiszen a belső képeket és emlékeket csak akkor lehet hatékonyan feltárni és elemezni, hogy ha az energia befelé halad, és áthatol minden felszínes gondolaton és érzelmen.
A Nap által az egót és a tudatos gondolatokat kell egy kicsit elemezni, és egyáltalán félreállítani az útból, hogy esélyünk legyen lemerülni a lélek világának mélységeibe; és ettől az ego fél és reszket, hiszen ő akkor eltűnik és semmivé lesz, éppen ezért ragaszkodik úgy a hatalmához.
A Hold és a Merkúr azt kéri most tőlünk, hogy beszélgessünk egy kicsit most a lelkünkkel az érzések és érzelmek húrjain keresztül, és ne ijedjünk meg a hirtelen feltörő fájó emlékek és a mulasztásaink bűntudatától; hiszen a Chiron is itt van, amely miután föltépte a legfájóbb és kitörölhetetlen sebeinket, egyből gyógyítja is őket, és segít a végleges elengedésükben és a fölszabadulásban.
Ez egy hosszú utazás lesz, egy belső zarándoklat, amelyen mindenkinek végig kell mennie, ha akarja, ha nem; hiszen a karma nem választás kérdése, hanem az életed tükre, amelyben minden egyes apró gondolatnak és érzésnek is nagy jelentősége van, hiszen visszahatnak mindenki életére és az egész Univerzumra.
Az se megoldás, hogy ha homokba dugod a fejed, vagy elvonulsz egy magas hegyre, ahol mindentől és mindenkitől távol lehetsz; hiszen a belső tartalmainkat mindenhová visszük magunkkal, így nem tudsz előlük elmenekülni, illetve pótszerekkel feledtetni őket. Ez inkább egy tiszta belső figyelem, amelyet bárhol művelhetsz; akár a buszon is, az iskolában, vagy éppen egy konfliktus kereszttüzében. Amikor a másikkal szemben állsz, és elég éber és tudatos vagy, illetve érzékeled a lelked és szíved mélyebb rezdüléseit, akkor képes lehetsz itt és most föloldani és elengedni a konfliktus gyökerét, anélkül hogy napokat, vagy akár hónapokat emésztenéd magad rajtuk.
Általában az élet Napos oldalát vágyja az ember, a vidámság és a boldogság cseppjei után szomjazik; anélkül hogy alámerülne az érzések végtelen mélységeibe és átélné a lélek sötét éjszakáját, vagy hogy felfogná miből is táplálkozik az ő boldogsága. Ahogy a sötétség álarcait magadra veszed, megismered őket mindenestül, egy idő után már nincs szükséged rájuk, a fényt választod; és a Bálna és a Halak is így fog a víz fölé engedni a mélyből, és járod tovább a fény útját kétely nélkül.
Gabryel