2019. Január 1. – Egység Teremtés a Szív erejével
Az év vége és az Új esztendő kezdete, mindig egy csodálatos energiadömpinget indít el, mert észrevétlenül is összegződik bennünk a sorsunk alakulása, hogy ez az év is közelebb vitt-e önvalónkhoz és Isteni sorsunkhoz, illetve mit tartogat a következő év, mit tervezett el a lelkünk az eljövendő hónapokban, hiszen a Lelked ezt már tudja.
A Vénusz a Mérleg Csillagképben járja útját jelenleg, és készít fel bennünket a szerelem és a harmóniateremtés misztériumára, amely nem is olyan egyszerű feladat ebben a duális világban, amely alapjaiban is az ellentétekre épül, enélkül a nap sem kelne fel, hogy aztán ismét helyet cseréljen a Holddal, és így tovább.
De neked egyiket sem kell választanod, sem a Holdat, vagyis a női énedet, sem a Napot, vagyis a Yang minőségeidet, hiszen mindkettő benned van, csak éppen harcolnak egymással, ahelyett hogy kibékítenéd őket magadban. Ezeket a belső harcainkat tükrözik a párkapcsolati konfliktusaink, illetve más emberi társulásaink is. A Vénusz most talán a feminin oldalunkat erősíti fel jobban, és mutatja meg mennyire merünk élni annak erejével és minőségeivel, ahogy képesek vagyunk elengedni a harcot és kompromisszumot kötni egy magasabb cél érdekében, egy sokkal nemesebb ideáért, mint hogy pillanatnyi örömöket hajszolnánk a másik legyőzésével, mivel azok nem tartanak sokáig, viszont az ebből fakadó bűntudat már nem nehezebben múlik.
De most ezeket a régi sérelmeket és fájdalmakat is elengedhetjük, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz és az áhított békéhez és egységhez, hiszen minden erről szól ebben a világban és az Univerzumunkban.
A Felszálló Holdcsomópont, amely a jövővíziónkat és sorsszerű életfeladatainkat mutatja, a Rák és az Unikornis Csillagképekben tartózkodik jelenleg, és onnan üzen a világnak az eljövendő évre vonatkozólag. Itt ismét hasonló a téma mint a Vénusznál, vagyis a szív szeretetét kell magunkba szívnunk a Rák által, az Unikornis segítségével pedig az Egység ígéretét és álmát kell felizzítani a lelkünkben, hogy amikor a Holdcsomópont rövid időn belül az Ikrek Csillagkép ellentétekkel teli terébe érkezik, legyen elég szeretet és elfogadás a szívünkben, mert csak így leszünk képesek a széthúzó erőket összefogni és egymás szolgálatába állítani.
Mert a Férfi és Nő nem ellenségek, hanem egymás komplementerei, egymás segítői a bajban, hiszen sokszor csak a másik a tudhatja választ, és ez így van jól. A válasz ott van a másikban, de ehhez kénytelen vagy közelebb menni hozzá, megérinteni és befogadni, különben sosem kapod meg a választ amit keresel. Ezt nem lehet kívülállóként intézni, itt össze kell folyj a másikkal, és amikor a szívetek már összeért, világok dőlhetnek romba egy rossz döntéssel, de fel is emelkedhettek a csillagokba.
Gabryel